Alternatív népszavazás Magyarországon?!
Igen. Sőt! 7IGEN! Az Egységes Diákfront és az aHang szervezésében októberben újra lehet népszavazás olyan kérdésben, ami valóban fontos az életünkben: a közoktatás helyzetéről.Ma reggel egy #zebraszerda keretében erre hívtuk fel a figyelmet a helyi aHangosokkal közösen.Mi is aktívan részt…
ALSÓZSOLCA ÉS MISKOLC NEM KÉR AZ AKKUBONTÓBÓL
Tegnap a rossz idő ellenére is részt vettünk az alsózsolcaiak melletti szolidaritási tüntetésen.Felszólalásunkban igyekeztünk bemutatni a folyamatban lévő akku-bontó beruházással kapcsolatos legfontosabb környezetvédelmi aggályokat, mint pl: Köszönjük a Momentum tagjainak a szervezést, és a lelkesítő felszólalásaikat. Reméljük ez erősítette a…
LEVEGŐT! – országos akció az oktatásért Miskolcon
A szabad oktatásért és a tervezett státusztörvény bevezetése ellen – 15 másik város mellett – tüntettünk Miskolcon csütörtök délután. A többszáz fős tömeg délután fél 5-kor, dob- és rendőri kíséret mellett a Centrumtól a Szent István térig vonult, ahol több…
A Borsodi Kossuth Körök tagjai ismét együtt Budapesten!
A tegnapi nap folyamán a hatalom újból a fizikai megfélemlítéshez nyúlt, az előző esetnél még több társunk kapott könnygázt a „gyermekvédő” kormánytól. Pontosan tudják, hogy gyerekeket bántanak, de ez nem zavarja őket. Az Orbán rendszer akkor is gyerekeket bánt, amikor…
Részt vettünk a Tudásmenet Budapesti szakszán, és az eseményt lezáró megmozduláson
Január 7.-én tüntetéssel ért véget a hatnapos „Tudásmenet az oktatásért!” nevű akció. A résztvevők Miskolctól Budapestig, összesen 180 kilométert gyalogoltak, hogy felhívják a figyelmet az oktatás problémáira. A Kölcsey Gimnázium előtt ezernél is több ember várta őket szombat délután, ahol…
17.17 Fényt az oktatásba!
A mai napon, részt vettünk Miskolcon, a Pedagógus Szakszervezetek által szervezett “17.17 Fényt az oktatásba” nevű országos megmozduláson! Három iskolától, indult egyszerre a fáklyás tömeg, a Szent István térre, ahol elhangzottak a pedagógusok követelései, és közösen elénekeltük a Ha én…
Találkozzunk csütörtökön Miskolcon
17.17 Fényt az oktatásba! Fáklyás felvonulás Miskolcon is. Az esemény az alábbi városok összehangolt szervezésében egy időben valósul meg, ezzel támogatva egymást és a kitűzött célokat: Pécs, Szeged, Győr, Miskolc, Zalaegerszeg, Veszprém, Kaposvár, Szekszárd, Kecskemét, Szentes, Hódmezővásárhely, Eger. A névsor…
Vegyük blokád alá a hazugsággyárat!
November 4-én 17:30-kor vegyük blokád alá a Hazugsággyárat! Ha elegen leszünk, hiába zárnak be minden kaput, benne leszünk a tévében! A békés, de nagyon határozott demonstrációnak is van ereje, sőt, csak annak van igazán! Lesznek felszólalók is, de az igazán…
Október 23! Megemlékezés! Tüntetés!
Október 23.-án Borsod is képviseltette magát a fővárosi eseményeken! Mi először a 301-es parcellához látogattunk, ahol Nagy Imre, és az 56-os forradalom áldozatainak sírhelyét koszorúztuk meg! Később becsatlakoztunk az ADOM diákmozgalom által szervezett tüntetésbe! Ma október 23 üzenete a hősökre…
„BUDAPESTI KONZULTÁCIÓ”
Találkozzunk Budapesten, október 23.-án! Hallassuk a hangunkat, mutassuk meg, hogy a nemzet nem nyel le minden mocskos dolgot szó nélkül! Álljunk ki a magyar emberekért, a rendszer áldozataiért, a pedagógusokért, a családunkért, a barátainkért, és saját magunkért! Lehet Magyarország egy…